Becton Dickinson fecskendőgyár

Tervezők:

  • Pi-Hun

Program:

gyártócsarnok

Helyszín:

Környe

Státusz:

megépült

Időtartam:

20092016

Az építtető tulajdonában álló telken a BD Medical System magyarországi leányvállalatának üzeme áll. A fejlesztés első fázisában megvalósított, gyártóterület – raktár – iroda – szociális részekből álló épületegyüttest, mely két gyártósort tartalmazott, 2010-ben adták át. A létesítmény orvosi fecskendőket állít elő félkész üveg alapanyagból, illetve műanyagból. Ekkor területe 26.000 m2 volt, kapacitása 500 millió üvegfecskendő évenként. A fejlesztés második fázisa, mely további két gyártósort tartalmazott, 2013-ban készült el.

fotó: Oravecz István

A fejlesztés harmadik fázisában belső átalakítások történtek, a műanyag fecskendőgyártás megindítása érdekében. Ez a fejlesztés 2014-ben lett végrehajtva. A negyedik fejlesztési fázisban, ugyancsak 2014-ben, az épületegyüttes egy új öltöző épületrésszel bővült. A fejlesztés ötödik fázisa 2017-ben valósult meg, a BD Biosciences részére épített laboratóriumi épületszárny átadásával. A Biosciences épületrész az íves függönyfalakkal határolt irodarésszel csatlakozik a meglévő irodákhoz. A laborépület további épületrészei nem a gyártócsarnokhoz illeszkednek, hanem a gyártócsarnok előtt elhelyezkedő szociális részekhez.

fotó: Mokos Marianne

A fejlesztés hatodik fázisában, 2020-ban, ugyancsak belső átalakítások történtek, új gyártósorok elhelyezése érdekében. Jelenleg a fejlesztés hetedik fázisa zajlik, melyben az üvegfecskendő gyártás (HYPAK) kapacitásnövelése érdekében, a gyártócsarnok új szárnya, valamint az üzemeltetéshez szükséges kiegészítő létesítmények lesznek felépítve. Ezt a projektet a HYPAK Glass II. leírás tárgyalja.

fotó: Oravecz István

További projektjeink

Kapcsolat

Cím:

1123 Budapest
Alkotás u. 50.
‘Alkotás Point’ irodaház

Telefon:

+36 1 803 6650

Email: