Biatorbágyi családi ház

Tervezők:

  • Mokos Marianne
  • Budai Péter

Program:

családi ház

Helyszín:

Biatorbágy

Státusz:

építés alatt

Időtartam:

2020

Biatorbágy történelmi városközpontjában található 1595 m2 telekterületen álló egyedi helyi védettségű parasztház felújítása és bővítése volt a feladatunk. A meglévő állapotban az egykori két parasztház összevonásával létrejött hosszúházból minden közbenső falat kibontottak. A nyílászárók és a tető szintén bontásra kerültek a korábbi átalakítás során. Az új fedélszékállások és tető 10 éve készültek, a munkák megkezdésekor is jó állapotúak voltak. Az épületkarakter szempontjából nagyon hangsúlyos tornác oszlopai rossz állapotúak, statikai terv szerint újra kellett építeni őket.

axonometrikus nézet

Megbízói igényeknek megfelelően a házban három hálószoba, két fürdőszoba, vendég wc, háztartási helyiség, egyterű nappali- konyha- étkező helyiségek kapnak helyet, illetve egy temperált műhely és kétállásos garázs. A ház hossztengelyére merőleges bővítményben a nappali kap helyet, télikert szerűen elhelyezve. Ez az épületrész is a 2009- es átalakítás során jött lére, és jelen felújítás során fontosnak tartottuk ennek a talált elemnek az áttervezését, hogy jobban illeszkedjen a meglévő ház karakteréhez. A meglévő épületrész tetőtere nem kerül beépítésre, egy, az étkezőben található zárható padlásfeljárón át közelíthető meg.

További projektjeink

Kapcsolat

Cím:

1123 Budapest
Alkotás u. 50.
‘Alkotás Point’ irodaház

Telefon:

+36 1 803 6650

Email: